megpendülnek acélos húrjai tavaszi reggeleknek madarak torka hasítja ezer darabra az itt felejtett éjszakát ébredő méhek fürdenek rezzenő harmatcseppek lenge fényében lassan nyújtózik ki a sötétbe gémberedett világ
az árnyak árnyékokká válnak virágszirmokkal játszik a perceket színező idő a göröngy tovább porlad és por lesz maholnap feszülő fonálon mint ezüst láncon himbálódzik a nyolclábú végzet és itt jár az, akit megigézett a tüdőbe hasító hajnali levegő
reped a csend és szakad a némaság füvek isszák a fák sóhaját elhagyott bogár-életek zuhanása mint halk pendülés verődik vissza a kristályszikrákat gerjesztő kék égboltról miközben még búzakalász-dal foszlányok szólnak a tegnapról hogy volt és a máról, hogy van
a holnapról nem tudni csupán hogy valahol jön-e már
AJÁNLOM AZ OLDALT
