magamban viszem

magamban viszem
minden múlt napom
elkísér, velem van
bánatos nappalom
vágyaim a távolokban
lassan tűnnek el
a magány csendes órán
sírva ünnepel

szemeimben minden könnyem
boldog múltról mesél
ajkaimon minden mosoly
reményről beszél

szállnak évek
szól az ének
sír a dal, hív a dal
elmúlik minden diadal
széthullik minden dicsőség
nem marad más örökség
csak tetteink
lelkünkbe égett nyoma
nem szomorít már soha
a fáradt napok ostoba,
monoton sora

eltűnnek a lángoló vágyak
kihűlnek az elhagyott ágyak
elvesznek a remények
a hitek
mert már nincs miért
nincs kinek
nincsenek kérdések
és nincsenek válaszok
nincsenek arcok
és nincsenek álarcok
már sötét verembe hull a fény
kihunyt a láng
elégett minden remény

égő áldozatom magam vagyok
érzem, ahogy elhamvadok