négyzetek a körökkel

messzeségbe bukik
az ezerfejű végzet
kísért a csend
és átölel az igézet

fekete keveredik
fájó vörössel
sarkos négyzetek
a lágy körökkel

sikoltsatok
hiszen fáj az élet
üvöltsetek
hiszen most is félek

vágyódó kezek
kapnak utánam
kotornak bennem
mint valami kukában

elkerülnek
mosolyt fakasztó társaim
elhervadnak
derűt fakasztó álmaim

és a csend elvérzik
a fák tetején
és a magány örökre
ide fészkel belém...