felszívnak Téged is
a hétköznapok
s mint Te, én is
ponttá válok egy
zsugorodó tengeren
hab leszünk zsebóceánok
partjainál, vagy valami
tébolyodott szellő
kis örvénye,
eszét vesztett tekervénye
a kígyózó dallamnak
vagy sápadt sugara
a haldokló hajnalnak
egy kis sötétség cafat
a szétmarcangolt éjszaka
eldobott sóhaja
egyetlen részecske
a fekete lyuk
fantáziátlan anyagtömegében
vagy lehullott morzsa
a konyha kövén
esetleg szőrszál
egy kövér macska fején
mindegy, hisz
semmi nincs a helyén
a világ tetején nyílnak
a poklok kapui
és mennyekbe szállnak alá
a fanfárok hangjai
ezer ordítást hallani és
már nincs idő elromlani,
mert már rég
elromlott valami
hiányzik egy elem és
lám, máris
semmi sincs jelen
az egész mintha
nem részekből állna,
hanem rész lenne
maga is
minden pillanat
elveszít valamit
fogy a világ
fagy a világ
sír aki lát,
már nincs ünnep,
csak sápadt napok
már igazi csókot sem kapok
mert felszívnak
Téged is
...a hétköznapok