Én így mondtam el:

Dallam

mert felébred néha vágyón
valami szívet tépő fájdalom
látod, nyújtom a kezem
tűz fénye csillan arcomon
a messzi éjszakák
sötét árnyait űzzük el
és derűs perceket hoznak
napfényes holnapok

húzz magadhoz
ölelj!
szoríts!
ne nézz rám
ne bátoríts!
a hiteddé válok
a véred leszek
lélegzeted éltet
és én a ritmust adom Neked

elolvad a hajnal
feloldódik a sötét
megpihen fejed
testem átizzadt köntösén
nem vagyunk már
mik eddig voltunk
nincsen jövőnk
és nincsen múltunk
valami új születik
régi vágyainkból
egyetlen boldog sóhaj
az átélt fájdalomból

a csendet ordítom beléd
a csend lettem általad
fény zendül a holnap tengerén
árny játszik múltunk bélyegén
keresem a feketét a fehérben
keresem a vonalat a tenyérben
keresed a kezemet a kezedben
keresed a szememet a szemedben
keressük egymást
az idők kezdete óta
keressük a dallamot
mintha a miénk volna