árva vándor

Én így mondtam el:

megint egyedül
és megint szemben a fal
megint az úton
és megint egy kanyar

felül az égbolt sír
alul a föld kiált
üldözött lett mind
aki erre járt

csúfol minden csepp eső
ami arcodra talál
de Te árva vándor
mi mást is várhattál

úton vagy régen
csak árnyékod kísért
mindent ott hagytál
egy percnyi "mindenért"

szemed lehunyva
lábad néha már botlik
önmagad kerülöd
lelked csendben szétfoszlik

bár nem látja senki
képzelt bűneid terhét viszed
hogy valahol várnak
már nem hiszed

az ösvény egyre szűkül
és mindig felfelé vezet
higgy benne és lesz aki
megfogja lehanyatló kezed

egyre önmagad kergetted
mindig önmagadtól menekültél
utad bejártad és a célhoz
...Önmagadhoz érkeztél