csellengő esték

sebesen szalad
a csepp az üvegen
gyorsan halad
a sor a füzeten

együgyű életek
minden ablak mögött
kihűlt ételek
hörgő fogak között

fán maradt levelek
ázottan lengenek
alvajáró testek
alakot öltenek

sötétbe zárult
az ég ablaka
figyelve tágult
a mély akarata

magány csíkokat húz
maga után az egyedül lépdelő
cipeli a múlt terheit
az érkező szép jövő

óvatosan araszolok
síkos lett az út alattam
már régóta megyek
de semmit nem haladtam

cikázva mint villám
lecsap rám a felismerés
tehettem volna bármit
ma már az is kevés

vonaglik előttem
fáradtan a gyönyör
most mennem kell
lökdös tovább a csömör

esőnek hívott víz
csordogál arcomon
felbugyogna egy sóhaj
de keserűn elnyomom

homályos a hívó fény
eltűnt a sötétben
céltalan botorkálok
csellengő estéken