hogy szétszórta ezt a napot
a felszakadó félelem
belém markolt hideg kezével
és szorított...

a szív ilyenkor alig dobban
csak pislákol a vér
de megfeszül az izom
a bent rekedt menekülés
a düh kitörni akar
feszül a láb
a kar
és szűk lesz a mellkas
egyre szorít...

mintha lassan összeforrnának az ajkak
a fogak egymásba harapnak
és görcsössé merevednek
az arc vonásai
mint valami kőszobor
amit belül forró tűz ostromol
és egyre csak gyűjti
az áramló feszültséget
míg egyszer megreped
szerte repül az ezernyi szilánk
és a belső láz
a düh
a félelem már
nem szorít tovább...