újabb körök

nehéz párák lobbannak
füvön nyúlik el
a holtfáradt emlékezet
mintha csend lenne
pedig csak kis szünet ez
ami két "jajj" között
követelt magának helyet

egyetlen hangtalan sikoly most a Tér
egyetlen fájdalmas viadal
felkelni már nem tud az Anyag
de nincs is miért...
már nincs itt amit akar

évezredekké nyúlik a Pillanat
itt is megtalált
ide is elért hát
a csillag-sebekből folyó
vastag fájdalom
nem hallgat már más
csak a szánalom

vércsepp hullik a földre
szétrebben a döbbenet rajzolta kör
csitul, lázadóvá szelídül a düh
de mégis újra meggyötör

lángnyelvek képét égetik a lelkekbe
az önpusztító vágyak
mintha üzenni akarnának valamit
egyre csak várnak
elmondani semmit nem lehet
leírni sem szabad a lényeget
bolyong folytonosan
rációnak ütközve
a tébolyultnak mondott gondolat

...körök...
és egyre újabb és újabb körök
és csak hajtogatják egyre:
ha akarok, kitörök!

...szalmaszálon mászik a katicabogár
verdeső piros szárnyakon
vérzik el lassan a Nyár
fekete foltokká alvadnak a bűnök
...nem menekültem soha
üldöznek mégis
mindenhol rám találnak
az árnyak
és minden sarok mögött várnak

üres szobákban ül
üres ágyakba fekszik nevetve
a közöny
a meg nem értett érzés helyébe lép
az érzéketlen értelem
de már úgy sincs mit féltenem

nem is keresek
hiszen csak körbe jártam
róttam az érzelmek
újabb és újabb köreit
de rájöttem semmi nincsen
már elszáradt a múlt
el kell törni minden régi kört
rajzolni léptekkel megint
új formákba kényszeríteni az érzéseket
és indulhatnak újabb körök
... ha egyszer mégis kitörök