hogy rohan az idő alig érzem mikor itt van már suhan is tovább de soha nem mulasztja el hogy távoztában belém rúgjon megragadja szívem szorongatja egy kicsit csupán addig míg éles mély sóhaj nem szakad fel belőlem
a fájdalom ébreszt rá halandó voltomra átlátszó dobozba zárva a lelkem aki erre jár mind megcsodálja kezébe veszi a dobozt de ami benne van meg nem érintheti simogatását meleg keze érintését nem érezhetem csak azt ha a doboz falához ütődik az érzékeny lélek amikor dühösen rázni kezdi aki hozzá férhet vagy ha félre dobja mint használhatatlan vacakot pedig van zár a dobozon de azt csak türelmes lemondó odaadó szeretet tudná kinyitni ha semmit sem akar vinni semmit sem akar kapni csak hozni csak adni örömnek elég lenne csak annyi hogy lássa ujjong a lelkem...
ember erre valószínűleg képtelen angyalok pedig... talán már nincsenek az idő a lélek-dobozt eltemeti örök élet örök fogság szabadulásra remény nincsen a kulcs már rég elveszett nincs önzetlen és feltétlen szerelem
AJÁNLOM AZ OLDALT
