sűrűben

gázolnak fáradt lábak liánok erdejében
árnyak esnek a fáknak indák sűrűjében
tekintet botlik
megbicsaklik az egyenes lépés
könnyen eltéved a kimondott kérdés

minden nap nehéz
némán siklik magasba a megszökött remény
torkot szorít a felbuggyanó félelem
a létezés hideg és kőkemény
meggondolod mire is vársz még
lépsz egyet tovább
fakó árnyként szédelegsz
valami kapaszkodót keresel
a síkalmós közöny-mohán

sötét és egyre sötétebb...
lelked fénye is kihunyni készül
küzdesz
bízol
de érzed
feladod végül
bőrödbe csimpaszkodnak
marasztaló lemondás-tövisek
nem!
nem!-kiáltod
nem ez az amit keresek!

nem akarok megállni
nem akarok belefulladni
a mézes-mázos szavak posványába
nem hagyom megkötözni magam
hazug mosoly-liánok indáival
nem hiszem el amit suttognak
belőlem fakadó hangok
nem hiszem el amit üzennek
a bennem zúgó harangok

csendet teremtesz hírtelen
kérdéseket teszel fel
és önmagadnak felelsz
megrettentenek a válaszok
lelked mélységeitől megijedsz
lenn a mélyben mégis hívogató a csend
alábukni milyen könnyű
és várnak már rád odalent
fel ér hozzád lassan az üzenet
sűrű sötétben alszanak
a benned lakó bukott Istenek