egy este...

csípett már az esti szellő
elhalványult nappalom
nagyon messze volt még az éj
azt hittem, hogy álmodom

kupoláját a Végtelen
kék bársonyból készíté
aranysárga csillagokkal
szabálytalan díszíté

az arcomra sápadt fényből
álarcot font ezüst-Hold
bőrömön lágy érintésed
szívemhez ért (átkot old)

minden álnok, hazug érzés
messze futott, menekült
tisztítótűz forró lángja
a testemen szétterült

sötét lángok átöleltek
és egyik sem égetett
kristályból szőtt magány-gömböm
meghasadt, majd szétrepedt

ott álltam meztelen szívvel
éreztem, hogy fáj nagyon
de többé a kristály-gömböt
rázáródni nem hagyom

fájdalmakból születhet meg
a legnagyobb boldogság
menekülni a sors elől
a legnagyobb bolondság

meztelenül születik meg
testünk, ám felöltözünk
ruhánk alatt mi is lapul
arról megfeledkezünk

most másodszor pőre lelkem
látta meg a Végtelen
milyen vagyok igazából
többé el nem rejthetem

menekülni nem akarok
végre önmagam vagyok
ha hiszek majd önmagamban
talán az is maradok...