Mint ragyogó égi fény,
mely észak zord egén
napallá tesz éjszakát.
Olyan vagy nekem kis virág!

Tiszta, áttetsző, fenséges
és mégis kedves.
Magasan ragyogsz.
Mindenki nem érhet el hozzád.
Csak én vagyok a boldog,
kit magadhoz szólítottál.
Igen.
Te vagy e tündöklő tünemény
a messzi észak zord egén.
De mit beszélek!
Ó én ostoba lélek!
Mit is hasonlítgatok!
Hát ennyire vak vagyok?
Hiszen az a fény hideg!
Csodásan ragyog, de élettelen.
Az északi fény,
mint csillag a napfényes égen,
nem látszik, ha Te
arra jársz éppen.

*

Ez sem sikerült.
Most is kiderült,
hogy többet érsz
számomra mindennél.

Nem tudlak én téged
semmihez hasonlítani.
Nekem mindig a szerelmem
egyetlen Évám fogsz maradni.

1981. 12. 14. Dunapataj