száraz párákkal telt
nehéz szavú szobák
rám borulnak sötét
makacsul üres éjszakák
szigorú csendben
mint űrben lebegő csillagok
nem tudom, csak érzem
hogy már nem vagyok

tehetetlen taposnak lábaim
csak a semmit szorítják ujjaim
bezárult köröttem az üresség
szikrázó szememben
kihunyt a reménység
már csak lebegek,
egy senki,
aki nincs sehol
nem vagyok se élő, se holt

nem várok, nem remélek
még nem haltam, de már nem élek