sötét szárnyak
nehéz port kavarnak
belep,
elfed,
megfojt a csend

visító torkok
némán tátonganak
belém mar,
megöl a közöny
a mélység
húz magához
a semmi
ölel szorosan át
egyedül állok
magányom
jég-tokba zár

már
mozdulni sem tudok
ereimben
lassul a vér
gondolatban
egyre csak futok
ám a gonosz idő
utolér

de a fuldokló hangok
és a cserepes ajkak
egyre hisznek még
kiáltani
akarnak
tágult pupillák
és száradó szemek
még hiszik
a megváltó,
patakzó
könnyeket

de mondd!!
a kínok megváltanak?
mond!!
a könnyek feloldoznak?

sírjak?
üvöltsek?
jajgassak?
szenvedjek?
ez kell?
vagy halk alázat?
fogadni csendben,
lehajtott fejjel
minden rám mért
büntetést?
hangtalanul
tűrni a szenvedést?

sötét szárnyak
betakarnak,
meleget,
szeretetet adnak
és feloldanak,
észrevétlen
...elpusztítanak