itt élnek bennem őseim
ereimben lüktet vad vérem
emlékeim tudatom ösvényein
felszínre törnek érzem
ők vezetik tetteim

sötét szememben vágyak
nézz bele és láthatod
izmaim ölelni kívánnak
testem lágyan simítod
karjaimból készítek ágyat

ellenállnod hasztalan
hiszen Te is kívánod
miért hervadnál csóktalan
jobb ha magad kitárod
vágyadtól szemérmed elrohan

alélt tested öleli karom
résnyire nyílnak ajkaid
hagyd, hogy úgy legyen ahogy akarom
a mámor majd feledni megtanít
boldog könnyed csordul arcodon

örvénybe ránt és felrepít a kéj
nem kell már semmit tenned
egyre jobban hevít ez a szent éj
lassan a lényeggé válok benned
hogy gyorsan vége lesz, attól ne félj

megszűnik minden érzékelés
értelmetlen a gondolat
eltűnik minden álom és emlékezés
magunk vagyunk a pillanat
a világ egyetlen őrült ölelés

újra kitisztul a kép
fátyolos szemmel nézel rám
találkozunk majd ismét
csókol majd újra a szám
addig legyen tiéd az emlék