vágyak szárnyán
pillangó lép,
átkos csend
a múlt idő

álom suhan
fortélyosan
kérdőjel még
a jövő

színes szavak
elkísérnek,
bár semmit
nem mondanak

üveg csillan
homályosan
egy kép rajta
átzuhan

fényes suttogás a lét,
mint csikorgó
aranykerék fordul,
de nem halad

útját járja
minden lélek,
gyűlik keserű
tapasztalat

sima hited
összegyűrve,
rád köszön
a valóság

csak remélheted,
több a vérdíj,
mint az összegyűlt
adósság

elnyel minden
tettet benned
a feltörő
gondolat

homályossá fakít
minden képet
a feltörő
indulat

csüggedt ágon
bábként lógnak
elveszett
perceid

házukba már
visszabújtak
egykor bátor
merszeid

csalogat, hív,
csábít a vágy,
érzed még,
indulni kell,

de a jelen
vasmarokkal
megbéklyóz,
ha átölel

dermedt csendben
száll le az éj,
bár őrzöd még
a tegnapit

nem tudhatod
az új nap majd
hoz-e Neked
valamit

álmodsz tovább
vagy vágyaid
elnyeli
az éjszaka

megrebbenő
pilláidon
felcsendül
az éj dala