majd, ha már
csak rezgések, hullámok
maradnak utánam
és átlebegek világok éterein,
galaxisok közötti tereken,
űrökön és a hideg végtelenen
és a mindenséget át meg átjárva,
a határtalant bebarangolva
mégis hozzád érkezem....

majd, ha már
túl leszel minden kétségen,
minden megbocsátáson
és minden vétségen
szelíd arcodról többé
nem törlődik le, örökké válik
a mindent értő árnyalat
és a megélt
és megtagadott vágy alatt
múlhatatlanul izzik majd
az éltető szeretet-parázs...

majd, ha már
nem vársz
és én mégis megérkezem,
mint a szeretet,
mint a vágy,
mint az álom,
mint a sóhaj,
mint a testedbe
ki-be áramló levegő,
mint az óceán ölelő,
simogató vize,
mely sós réteget hagy bőrödön...

majd, ha már
mindenütt ott leszek...
elmúlt létem hullámai
felkeresnek,
megtalálnak...
ott leszek...
átölellek, körbefonlak
végig száguldok
tested körül
és elárasztom
lágy, meleg sugárral,
mintha a Nap érintené,
mintha nyári réten feküdnél
és a forró levegő
felemelne...
és lényed lebegő,
boldog pillanattá válna...

majd, ha már
szétválik az idő,
a fogva tartó
és széthasad
az örök rabság,
értelmetlenné válik
a szelídség és a vadság...
minden megszűnik
és alakod eltűnik
feloldódsz
és mérhetetlen ölelésben
egyesülsz velem....

egyetlen hullám leszünk,
világokat és életeket teremtünk
a szeretetet magját hintjük szét
a közönyös, rideg és
üres végtelenen...