Ó, ha láthatnám
ragyogó csillagszemeid
aléltan-mélybeforduló
felvillanó vágyszilánkjait
elveszhetnék lehunyt pilláid
verdeső rezdüléseiben
majd megjelenhetnék ismét
lassan legördülő könnyeidben

Ó, ha érezhetném
tested meg-megránduló
körkörös gyűrűkben vonagló
elveszejtő gyönyöreit
közös ritmusunk bűvöletében
fonhatnám köréd karjaim
és kulcsoló lábaid szorítását
derekam izzadságába rejthetném

Ó, ha hallhatnám
elhaló kívánó-sóhajaid
kéj-sikolyokká válását
a vágy forró lélegzetét
résnyire nyíló, duzzadt
nedves ajkaid között
s csókjaim kegyetlenül lüktethetnének
vadul verdeső rab-melleiden

Ó, ha a távolságot
gombolyaggá formálhatnám
s a feltekert kilométerek gyűrűi
egymás fölé borulva fognák körbe
és tartanák szorosan egybe
széthullni készülő,
lassan porrá hamvadó,
jövendő szép emlékeink

Ó, ha a gyönyör
néha társammá szegődne
és a végtelen újra visszatérne
és tested, testemhez érve
milliárdszor újra meg újra
arra kérne, semmi nem számítson
csak a szerelem ámítson
....még tovább!

Ó, csak a vágy
csak az ne üldözne,
csak az ne költözne folyamatosan
koponyám kemény páncélja alá
a bőröm védelme mögé
a szívnek nevezett valamibe
valahova tudatom rejtélyes,
sötéten fényes mélységeibe

Ó, csak ne borzonganék
ha rád gondolok,
ha csak meglebben tudatom
finom, lebegő fátyol-függönye
és mögüle kacsint rám kacér álomképek sora
és gúnyos mosolya az elröpülő időnek
az arcomba nevet, szemem közé vágja neved
és már rohan tova

Ó, csak ne tudnám,
hogy lehet, hogy lehet még
hogy lehetne még az amit akarok
amikor a karok engem ölelnek
és keresnek lágy ajkak bőrömön
édesen-kéjes pontokat
és amit a szív kutat, a szerelmet lopják
vadul zuhogó vérereimbe

Ó csak ne kellene
mindig, mindent újra felednem
és józan hitem ne ébresztene mindig
rideg valóságom szűk korlátaira
csak maradna velem a csoda
csak tudnám, hogy még mindig
önmagam vagyok
és örökre önmagam maradhatok