Burka László az Irodalmi Rádió előadója így mondta el:


Én így mondtam el:

hány szikrát gyújtottam már
sötét, bársony puha égen
és milyen örömmel néztem
a csalfa fényeket, ahogyan
csillagképeket alkotnak és vezetnek
vándort, hajóst, utazót
és sóhajra késztetnek bús,
vagy boldog szerelmeseket, akik
társuk, vagy a magány oldalán
elmerengenek a távoli tű-fények
ragyogó halmazán

hány rőzselángot hagytam már
elhamvadni és az illanó láng
nyomát őrző szívdobbanásként
vibráló parázzsal rajzoltam
vérvörös, vagy narancs köröket
és végtelen jelet, mely a kezemből fakadt
és mint vékony, önmagába forduló
patak ott maradt
hiába fedte hamvadt hamu szürke
pora az egykori tüzet, a jel
még retinámon át üzent

hány máglya lángjába néztem már...
szinte fájt a szemem és a kezem
eltakarta hőtől égő arcomat
láttam elhamvadni egykori
életek nyomát és
fekete-szürke porát sirattam néha
bár éreztem milyen nagyszerű ez az
egész, amint az anyag eltűnni látszik
és elválik lényeg és a hordozó
vonzott ez a szinte feloldozó élmény
és követte tekintetem a felfelé törő pernyét,
amint rebben, lebeg, ujjong, majd
visszahull oda, ahová tartozik
és majd lassan földdé változik,
de a lángok peremén, ahol elenyészik
a fény, ott megláttam a vibráló,
forrongó levegőben, amint
a fa lelke szabaddá vált és
áttörte az egykor szorító határt

hány Napot őriztem féltőn szívemben
neveltem, tápláltam, melengettem
és később hogyan csodáltam lebegő,
aranysárga fényét, a kavargó tűzözönt,
mely újból és újból rám köszönt
boldog voltam ha szívembe néztem
és mennyire féltem, elhagy majd
és mégis, ha eljött az idő,
küldtem: Menj! Ne maradj itt!
Vár a világ, hogy életet adj!
...és ment, és tündököl most is,
fényét már másokra ontja,
rám már csak ritkán hullik
egy-egy csillanó sugár
és olyankor boldog-szomorú szívem
hevesebben dobog, hisz
nem hiába hittem! a tüzem
most is tovább ég....

de azóta is új Napok gyúlnak
bennem és új hittel óvom fényüket,
vigyázom létüket, hogy erősek legyenek
és Ők is útra kelhessenek
bár tudom, majd minden búcsúnál
újra meghalok, de amíg szívem
dobog mindig lesz új remény és
mindig lesz új búcsúzás, mert
így követeli az örök
Megújulás...