Verselő - Szerelmes vers. Születésnapi, névnapi vers. Idézetek, sms szövegek, aforizmák, mp3, könyv kiadó.
Friss
 
Vers-témakörök
 
Vers-korszakok
 
Kötetek
 
Költők
 
Látogatások
Indulás: 2005-01-05
 
Gondolatszilánkok (sms üzenetek)
Gondolatszilánkok (sms üzenetek) : Gondolat-töredékek 5.

Gondolat-töredékek 5.

  2007.06.28. 09:07



A szavak, a bölcsességek csak akkor érhetnek valamit, ha rájuk talál aki megérti azt, ami létre hozta, alakította őket. Ha megérti az azt jelenti, hogy benne már léteztek azok a gondolatok csak még nem fogalmazódtak meg, nem öltöttek testet és a szavak hatására ez megtörténik.

*

Így negyven felé új élet kezdődik!
Még van annyi hátra, mint amennyi letelt és mindent másként lát az ember. Nem kell úgy élni, ahogy nem rég, de lehet még boldogan és szépen. Most jött el az ideje megtalálni régi vágyakat és még nem kell gyűretlen hagyni a vetett ágyakat.

*

Meg kell találnunk az utat a jelenhez, az itt és a mosthoz!
Rá kell jönnünk, hogy nem kell mennünk sehova és ezt el is kell fogadnunk, sőt meg is kell élnünk. A nem-cselekvést megélni pedig nagyon nehéz.

*

Minden szó annyit ér, amennyi gondolatot, érzést az olvasóból kivált. Az érték nem a szavakban, hanem benned van!

*

Nem várható el, hogy a versed okait megértsék, csak az, hogy másokban is keltsen érzéseket. A sajátjukat.
Te írtál, ők olvasnak...mindenkinek a saját érzései!

 

 
Prózák és egyebek
 
Napi gondolatok, idézetek
 
Hallgasd meg!
 
Rendezvények
 
Csak egy szót!
A regisztrált látogatók, miután beléptek az oldalra, itt cseveghetnek egymással.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.