Verselő - Szerelmes vers. Születésnapi, névnapi vers. Idézetek, sms szövegek, aforizmák, mp3, könyv kiadó.
Friss
 
Vers-témakörök
 
Vers-korszakok
 
Kötetek
 
Költők
 
Látogatások
Indulás: 2005-01-05
 
Prózák - A nomád
Prózák - A nomád : A fa (novella)

A fa (novella)

  2005.01.09. 18:46


Sándor portája a falun kívül feküdt. No nem messze a falutól, hiszen a legközelebbi ház mintegy 6-700 méterre állott.

Valamikor Sándor nagyapja választotta ezt a helyet, mert nem szerette, ha az emberek "minduntalan szem előtt vannak". A kis ház már akkor is ugyan ilyen messze esett a falutól mint most. Nem mintha ezt a települést elkerülte volna a terjeszkedés, az építkezés, a fiatalok fészekrakása. Itt is épültek házak, de jobbára a falu másik végén. Arra visz az út a városba.

Sándor egyedül élt a "tanyán", ahogy a helybeliek és Ő maga is nevezni szokta a nádfedeles házat. Az épület fala megroggyant az esők, viharok és az idő munkájától. Ez volt az oka annak is, hogy a tető egy kissé megbillent, mint egy félrecsapott kalap. A tanyához kis udvar is tartozott. Ezt az udvart sövény kerítés vette körül, amelyet csatként fogott össze az alacsony kertkapu. Valaha a ház mögötti föld jókora darabja is Sándoréké volt, de mindez már a múlté, mint ahogy a ház végében évekkel ezelőtt lebontott gazdasági épületek is. A kis udvarban valamikor csirkék kapirgáltak, kacsák hápogtak.

Ma már csak az öreg diófa áll, meg alatta a kopott asztal és a kispad. Sándor most is itt üldögél a fa árnyékában. Szerették és megértették egymást. Amióta a felesége meghalt, annak pedig már 6 éve, többnyire a fával beszélget. Felidézik az emlékeket. Szinte minden emlékük közös. A diófát még Sándor apja ültette öt évvel az Ő születése előtt. Az öröm volt az ötlet adó, hiszen Sándor édesanyja ekkor várta első gyermekét, aki azonban halva született. A második terhesség volt Sándor, de az első életben maradt gyerek. Mindig úgy kezelték, mintha a kisebbik testvér lenne. A fát nem az Ő kedvéért ültették, de az Ő társa lett. S mivel Sándor a tanyát nemigen hagyta el minden összeköti őket.

-Látod öreg cimbora, megöregedtünk. Te 89, én még "csak" 85, de úgy érzem kettőnk közül én vagyok fáradtabb.- szólt szomorúan Sándor egyetlen társához.

A fa mintha lejjebb hajolt volna. Az őszi napfény lecsúszott a sárguló levelekről és rezgő, vibráló árnyékot vetett a földre, az asztalra. Levelek rezzentek - mint a fa sóhaja.

Sándor felnézett:
- Ne légy szomorú! Nekem lejárt az időm, hamarosan el kell mennem, de Te még jól bírod magad. 10-20 évet biztosan megélsz.

A fa terebélyes koronája most megmozdulni látszott, mintha jobbra-balra billenne csendesen. Sándor összehúzta a szemét úgy figyelt.

- Nocsak! De hiszen a szél sem mozdul. Szédülök talán.

Körülnézett, de mindent rendjén talált. Fényes volt a táj, arany színben verte vissza a lebukó napsugarakat. Csendes őszi alkony volt, semmi sem mozdult. Ismét a fára nézett. Mereven magasodott fölé a hatalmas lombkorona. A levelek rezzenéstelenül pihentek az ágakon.

-Azt hiszem jobb lesz, ha ledőlök. Úgyis mindjárt itt az este.

Felállt és indult befelé a házba. A küszöb előtt megállt és visszanézett.

-Szervusz vén csont. Ki tudja látlak-e még az életben.

Legalább tőled had búcsúzzak el. Megint mozdulni látta a fa koronáját. Nézte az ágakat, a leveleket, megcsóválta a fejét, megfordult és bement a házba.

Gyorsan lefeküdt. Valami furcsa dolog járta át a testét és gyorsan elaludt. Rossz álma volt. Egész éjszaka dolgozott. Két keze fejsze nyelet markolt és vágta a vastag fatörzset, az Ő dió fájának a törzsét. Izzadt, zihálva kapkodta a levegőt, égett a tenyere, a szeméből patakzott a könny, de dolgozott.

- Meg kell tennem! Meg kell tennem! Nem hagyhatlak magadra. -suttogta maga elé.

A hajnali napsugár bepillantott a szobába. Lassan világosodott. Sándor ilyenkor már talpon szokott lenni, de most nem mozdult. Szeme nyitva, az arca hófehér. Halott volt. Nyugodtnak, megbékéltnek, elégedettnek látszott, mint aki minden dolgát elvégezte távozása előtt.

Az udvaron csend volt. Az öreg fa a földön feküdt. Ágai a porba rejtették leveleiket. Törzse sértetlen, gyökerei kiszakadtak a földből.

A falusiak még sokáig emlegették:
- Még szél sem volt azon az éjszakán. Az öreg társa, a vén Fa elment Sándor után.

 

Megjelent: Kézjegy 9. Tolna megyei alkotók antológiája 2003.


 
Prózák és egyebek
 
Napi gondolatok, idézetek
 
Hallgasd meg!
 
Rendezvények
 
Csak egy szót!
A regisztrált látogatók, miután beléptek az oldalra, itt cseveghetnek egymással.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre