mennyi láng

hogy lobog az égre
a sok fényes csóva
lángkörben állok
felcsap
és ropog a nóta
pattog a gally-ritmus
és susog már
a levél-kíséret
feldübörögnek hirtelen
az ág-láng hangszerek
a fődallam bőrömbe ég
a húsom is árasztja a zenét
énekelnem kéne
ez a dallam most az én zeném
belül harsog is a dal
de nem mozog már a száj
és a sistergő nyelv is megzavar
a vérem és a csontom is
tűzben ég
elillantak az apró szőrszálak
a bőr redői elhamvadtak
nyoma sincs már
ujjaimon a lenyomatnak
ami valami isteni nyilvántartást sejtetett
és azonosított  minden elkészült egyedet
most egyformává válok
lángoló test vagyok csupán
elhamvad létezésem
emberi koronám
tűzglóriára cserélem
az izmok is mind lángra kapnak
és serceg már a csontvelő
szenesedett testemből az utolsó
harmónia-témák kúsznak elő
csak egy elszenesedett kupac
őrzi múltamat
hová lett vajon a sok-sok álom
a tervek
a gondolatok
a jó szándékok
és a gonosz tettek
az érzések
hová lettek
amikor anyagaim
tűzzé lettek
és a tűz
az most merre van
ha megtalálom hamvasztó lángjaim
talán még összerakhatom magam...