a valóság hídján

a valóság hídján megálltam
alattam nem volt semmi
a korlátnak támaszkodtam
jó volt a semmiben lenni

sűrű köd és ezer hang gomolygott
a valóság hídja körül
megannyi fájdalom és néhány emlék
aminek az ember örül

időtlen múltamból jött
és jövőmbe visz az út
a híd csupán egy állomás
folyton omlik és épül az új

létezik mindig
csak rálépni kell
nem csalfa látomás
sőt látni sem kell

annyi álmot sző az ember
annyi félelem rettenti
hazug remény csalogatja
oktalan-rettegés elijeszti

a holnap vár ott a hídon túl
emitt a múlt fenyeget
innen is és onnan is
hallom folyton a nevemet

a valóság hídján megálltam
tudtam lépni kell tovább
de jó volt ez a percnyi csend
amíg odaértem... hozzám