(t)est

sikoltás éled a fák közt
félve tapogat már az est
a fű simogató csápjain
fekszik egy élettelen test

...

megrezdülnek az utolsó fények
domb fölött narancs még az ég
elillant belőle az élet
semmi nem mozdul üres tekintetén

lágyan tekergőzik az alkony
melegen-ölelő most a szél
talán szegény észre sem vette
hogy egy ideje már nem él

madarak fészkükre térnek
már nyújtózik a denevér
valaha mindenre hajlandó volt
bármit megtett az életért

...

most itt fekszik mereven
körbeveszi a közönyös élet
teste már rég nem eleven

talán a lelke is itt lebeg
mosolyog szelíden és visszanéz:
Még ne jöjjetek velem...