csukott vágyak

csukot vágyainkon
nem lát át az idő szeme...

nem láthatsz át Te sem
hiába vágyod
hiába akarod tudni
amit nem érthetsz soha
azt rejti el Kedvesed mosolya

és a csókok...
amiket hoznak a hajnali szelek
vagy az esti alkonypír
ha halkan sír
a fészkébe-árvult madár
hisz csak arra vár
hogy zuhanhasson
a mélybe bukhasson

ha a szárnyak mozdulatlanok

csak süvítsen a levegő...
fülsiketítő örvénylés vegye körbe
de ne csalhassa tőrbe
a vágydalokra emlékező
csalfa képzelet
ne higgye hogy létezett
hogy élete volt valaha is

hát csak hasítsd szét
az utadba kerülő
álomszép-ragyogást
halld meg a sóhajtást
a mélyről feltörőt
érezd a jövőt
még ha távol is már
a józan határ
és oly messze már az ég

elégett a fehér fényben
minden más színünk
hevesen dobban a szívünk
mert még él bennünk
az az őrült
az az ifjú lobogás
a lángok vörösek és kékek
rettentőek és nagyon szépek

nem...
nem is kérhetsz többet
csak azt a pillanatot
ami mindig hatott Rád
szomorú szobád
csendes rejtekében
ott kucorog most is az a reszkető
csendet teremtő
magányos érzés
ami minden kérdésre választ keres
amitől boldog nem lehetsz
mert beléd költözik
újra meg újra

nem űzheted el
nem kergetheted tovább
nélküle üres a szobád
de amikor veled van
akkor kicsit nyugodtabb
és olyan ismerős a magány
meghitté válik
a megszokott fájdalom
azt súgod: vállalom...

belesivárulsz a csendbe
és üvöltesz mégis...
hogy: engedj be!
kizárod magad belőled
motyogod: erre szegődtem
de a többit már nem vállalhatom...

mert nem ez az élet
hoz el nekem Téged