délután

délután volt
amolyan semmilyen napé
ilyenkor minden lépésem
az ördögé

így inkább nem mentem sehova sem
csak hevertem némán
lógattam a lábaim
himbálództak "bénán"

micsoda lassan telnek ilyenkor
a percek
hallom még azt is
ahogy agyamban a gondolat perceg

amolyan egyszerű-semmilyen gondolatok
hétköznapi óhajok és vágyak
amilyenek bárki agyában
minden nap sorban állnak

egy korty hűs ital
egy krémes-édes falat
egy csendes-nyugodt óra
egy légiesen önfeledt pillanat

na meg a Végtelenben lebegés
örökké hajtó ösztöne
meg hogy jó lenne egyszer végre
ha az a kedves arc visszaköszönne

mintha sehol sem lennék
mintha éppen most születnék
most eszmélnék rá a világra
ahol senki se várna

minden furcsa délutánon
megszületek újra
élek más-más életet
újszülött-bőrbe bújva

várom a sok régi-új élményt
csendes-lemondó mosollyal arcomon
az idő meg sürgölődik köröttem:
"Már hozom! Már hozom!"

régi képek csillannak
susog minden régen hallott hangom
nekem üzen mindegyik
"Hogy feledj, azt nem hagyom..."

és lám csak ez a semmilyen délután
ismét "valamilyen" lett
elhozta hozzám
minden egykor volt életem

minden jót és rosszat
minden valós vagy vélt valóságomat
és szelíd mosollyal nézte
emlék-szendergős álmomat