kopik

koptat az idő, a napok a percek
elkopnak bennünk az izmok, a sejtek

elkopik a test, porlik az Egész
őrizem mégis létem lényegét

lélek-látomásaim még itt surrognak bennem
tudtam amit lehetett és ha kellett mentem

nem könnyű álmok töltötték meg éjszakáim sötéttel
nem együgyű vágyak csordogáltak testemben a vérrel

lelkem marta láthatatlan kétség
sötét-fekete lett az áttetsző fehérség

felragyogtak megtett lépéseim
mögöttem lángoltak nyomaim

kopott az Út és kopott a lábam
mentem előre a Célt pedig nem is láttam

Úton voltam és ott is maradtam
az Út tekeredik, kanyarog alattam

csak a hit vezet, a remény, hogy érkezem
csak amikor megyek, akkor érezem, hogy létezem