susogó szörnyek

susogó kis szörnyek
rebbennek szét ijedten
valami ilyet kerestem
reggel a józanságot láttam
görnyedni egy utcai padon
komoly képpel most lefogadom
hogy ma este sem megy haza
az élet nem ilyen laza
nem felejthetem soha
a Sors pedig nem is mostoha
reggelente ott szédelgek én is az úton
és magam után húzom
az éjszakai álmokat
bár nappal néhány még meglátogat
de már kevésbé fényes
zavaros, vagy félős
mint amikor a sötétben
nem találtam önmagam
amikor valódi lényem
mindig elrohan előlem
mert én az ágyhoz kötötten
vergődöm csupán
a teljesen átizzadt párna-cihán
a képek mint surrogó szörnyek
jönnek és agyamban törnek
új és rejtett utakat
oda ahol az értelem
már nem kutathat
ahol valahol egy elhagyott sarokban
ott kucorog az éber valóság