tavaszi koppan a fényben az árnyak alól fellobog újra az élet zsendül a fűben a lombok alól csattan fel újra az ének pattannak rügyek zizzennek szárnyak szirmok közt édes a hajlék méz-színű láng ég sugarát ontja felhőkön habzik a tajték rózsaszín eső temető bársony búcsúdalt szitál a télnek ujjong a gyermek szíve dörömböl lábával futnak a rétek vízen feszülő gyűrött fény-szálak alattuk a folyó fecseg hullám felszínén lép a molnárka millió békaszáj brekeg festik a fecskék égbolt azúrját bajuszt rajzolnak a szélnek boldog emberek ablakuk nyitják már többé sohasem félnek