arra a napra

arra a napra vártam eleget
azt hittem majd fogod a kezemet
és ha nem is szeretsz igazán
majd legalább szép leszel
és lépünk lazán egymás mellett
ez mindig nagyon kellett

mert olyankor úgy éreztem
hogyha nem is vétkeztem
de tehettem volna ha akarom
csak a karom kellett volna kinyújtanom
és megkapom amire annyira vágytam
hogy ne legyen hideg az ágyam

utána könnyebb lehetett volna a testem
ha akkor együtt melegszem veled
és nem csak a kezed fogom
mert lett volna jogom többhöz is
hiszen nem napközis kisdiákok voltunk
amikor egymás felé fordultunk

de a csend közénk fészkelt
addigra minden szó elcsépelt volt
a tettekben pedig meggátolt a félelem
utólag szégyenlem szótlan énekem
de a lelkem még így is szárnyalt
magamban dúdoltam egy beteljesületlen vágydalt

arra a napra gyakran emlékezem
olyankor mindig izzad a kezem újra
és emlékek ködébe bújva eltűnök
egy időre megszűnök a valóságban élni
a földi élet lesz az égi néhány pillanatra
valódi lényem ilyenkor ébred öntudatra