dülöngélnek

dülöngélnek sárga sugarai az éjszakai holdnak
olyan édeskés sötétség van amilyen nem lesz holnap
a felszakadó égbolt réseiből
már szivárogni kezdett az a füst-szerű megváltás
ami belénk ivódik és elsorvaszt
már csak pislákol bennünk az élet
mint mocskos olajjal töltött lámpás kanóc-lángja
úgy imbolyog mindegyikünk
azután csak a földre dőlünk
és vége

dülöngélnek a hosszúszárnyú angyalok
ahogy keresgélik hol vagyok
botladozva járnak itt a Földön
nem értették soha ember-lelkű szenvedéseink
és most közöttünk keresik a válaszokat
belőlünk csinálnak angyalokat
hogy saját hóhéraink legyünk
de mi nem megyünk csak fekszünk aléltan és bénán
csak átkozódunk némán
hiába találnak rám én a földbe kapaszkodom
és angyallá csinálni nem hagyom
magam

dülöngélnek a hétköznapi percek
időhálóban vergődik a szív
és a dobbanás már egyre fáradtabban lüktet
de a vér szava még sürget
még hajt tovább
és befoltozom az ég ezer meghasadt kapuját
és újra próbálom élni az igazabb életet
angyalok nélkül...
mert a szenvedés és a boldogság
csak emberi lehet