éhség

éhség szikkasztotta lelkek szuszognak
fent a felhők fölött alszik az éj
a csendes álmok már régen kikoptak
nyitott szájakból elszökött a kéj

gyarló a test és sebesült a szív
satnyul a vágy és unott az élvezet
elárvult mezőkön már nincs gólyahír
kéz nem fogja már a kereső kezet

botló lábak alatt lassan fogy az Út
csukódó szemekből könnycsepp hull alá
félve kúsznak elő az intő szavak
jó volna, ha valaki mégis meghallaná

lelkünkbe marta már magát az éhség
az Igaz utáni vágy lassan megöl
de még néhány együgyű homlokán
a megtisztulás sárga csillaga tündököl

a szent-gyűlölet hite mindent elborít
a reményt már semmi sem táplálja
ragyogást hazudnak mindenütt
de ostobaság-sötétje csukódik a Világra