kéményen át

kéményen át mennybe száll
maró füst a kézen
szemhéj alól felkiált
villám alszik az égen

sötétben surranó fény-árnyak
vörösbe fulladó ég-kék
felragyog néha a sarokban
egy-egy megbújó emlék

vágyaink átlátszó üvegben
szorosan zárnak a tetők
szomorú könnyeket sírnak
az embereket teremtők

éltető szavakat álmodunk
suttogjuk őket az éjbe
óvatos kiáltás hangzik
ne legyen sohasem vége

csak egyetlen kísérlet
csak ennyi az élet
azt hittem elveszett az enyém
de minden a Tiéd lett