|
valahol már jártam
2013.02.07. 10:07
valahol már jártam
valahol már jártam
az egészen bizonyos...
valahol már voltam
ahová a lépteim vezettek
nem tudtam merre megyek
nem tudtam hová jutok
és most azt sem tudom
vajon hol vagyok
nem rég még ismerős volt minden
most meg oly idegen
az egykor meleg és biztonságot adó házak
most sunyin néznek rám
és hidegen
pedig valahol itt voltam eddig is
itt léteztem a mindennapi örömök és boldogságok között
persze voltak gondok akkor is
voltak keserű napok
amiket a sok közös élmény
a baráti összetartozás mindig maga mögött hagyott
ma csak a keserűség van itt
ma csak a remény elveszett szikráit söpröm
a földre borult baráti hangok közül
amelyek kihűltek már
bár szólnak de már mind csak önmagához beszél
hát nincs remény?
valahol itt kell ezután is lennem
valahogy össze kéne rakni a saját rendem
hogy ne mások rendjét kelljen követnem
de mit tehetek
hiszen már mozdulni is alig tudok
és a lelkem egyre zsugorodik
erőm folyton elszívják
a hétköznapokba gondosan beleszőtt gondok
és nem is hallják amit mondok
mert elhalkul a hangom
és falakközé zárva létezem
és önteltek osztoznak véremen
és folyton lopják a jövőm
miközben egyre azt hallom:
Csak érted! Csak érted!
Hát miért nem érted,
hogy mindent csak érted teszünk?
közben pedig torkomon a kezük...
valahol itt leszek mindig
mert megmaradok akárhogy ölnek is
bármilyen fortéllyal törnek ellenem
nem vehetik el lényegem
csak az életem...
és hiába a körém épített falak
engem egyszer mégis meghallanak
csak talán akkor már késő lesz
akkora elmúlik az a pillanat ami a végső lesz
és testemre már a feledés hantjai hullnak
és átadják történetem a semmibevesztő múltnak
de még ma is biztat
hogy bármi lesz is velem
minden gondolatom újra megterem
mert belétek oltott szavaimból
új
csodás
szabad álmok fakadnak
mert az igaz szavak el soha nem hamvadnak
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
