Janus (Tóth János) így mondta el:

csillagokra hulltak
a percek, a napok
és rám zuhantak elhalt sóhajok
várakoztak utcasarkokon
átkaroltak, hozzám bújtak
az álmatag illatok
csupán a csend suttogott köröttem
csupán a hulló levelet követtem
csupán belém fakult a remegő valóság
csupán csíkot hasított belőlem a jóság
érveim mosolyukat vesztették
kézen fogott a lehetetlen
és míg vágyaim a rációt követték
szeretetem csak vergődött tehetetlen
most az idő már messzi terekbe veszett
utam végére értem
és a kezdett szívembe visszaérkezett