Verselő - Szerelmes vers. Születésnapi, névnapi vers. Idézetek, sms szövegek, aforizmák, mp3, könyv kiadó.
Friss
 
Vers-témakörök
 
Vers-korszakok
 
Kötetek
 
Költők
 
Látogatások
Indulás: 2005-01-05
 
2006 tavasz
2006 tavasz : A nomád

A nomád

  2006.04.15. 07:34


A nomád

A ló csendesen lépked. A frissen kihajtott fű finom párnát képez a paták alatt. Feje lehajtva, mintha harapnivalót keresne, pedig lehet, hogy a szeme nincs is nyitva és csupán az ösztönei viszik, hajtják előre.
Hátán a lovas kissé előre dőlve ül és úgy tűnik mintha aludna, szenderegne kicsit. Pedig nem alszik, csupán "másutt jár" egy még önmaga által sem pontosan körülhatárolt, nem pontosan értett világban, ahol talán az értelemnek nem is jut szerep.
Túl van néhány győztes csatán, de a múlt soha nem tudta igazán lelkesíteni. Valahogy mindig a következő feladatok foglalkoztatták. Talán túl kevés időt szánt az örömre, nem hagyott elég időt az elégedettség érzésének, mindig teleszőtte az új várakozások bizonytalan fonalaival. Ettől aztán ez az örömszövet mindig kicsit nehezebb lett. Pedig rendszeresen valami könnyű, derűs takaróra vágyott. Olyan légies kékre, amely tele van kedves és őszinte mosolyokkal, felemelő nevetésekkel, vidám kacagással, gondtalan örömmel. Lebegne ez a takaró és valami gyógyító fénnyel járná át a testét. Kék és arany fénnyel simogatná végig a derű és a szeretet. Az az őszinte, tiszta minden gondtól, tervtől, aggálytól és félelemtől mentes derű, amire oly nagy szüksége lenne.
Közben pedig a fejében kavarognak az újabb gondolatok, az új remények, az új tervek, az új feladatok. Talán nem tanult meg örülni, talán nem tudja mi az a gondtalanság, amire szükség lenne, legalább néhány percre, hogy oldódjanak a feszültségek. Néha tudatosan elernyesztette a testét, ellazította az izmait, szétnyitotta ökölbe szorult ujjait és nagy levegőt vett. Ilyenkor kicsit felegyenesedett a nyeregben bele fordította arcát a hűvös levegőbe. Megpróbálta lecsendesíteni a belső zajt. Kereste önmagában a békét, mert tudta, hogy valahol ott kell lennie.
Messzi nyugodt tavakra gondolt. Rezzenetlen víztükörre. Azután megállította a lovát körbe nézett. A hullámzó hatalmas fűtenger látványa kicsit felszabadította a lelkét. Csak nagyon távol emelkedtek a ködbe vesző hegyek, amelyek útját állták a tekintetnek.
Kicsit elmosolyodott, behunyta a szemét, fejét és karjait felemelte, arcát a Nap felé fordította és várt... most megállt egy pillanatra és elfeledkezett arról, hogy mennie kell tovább...

 
Prózák és egyebek
 
Napi gondolatok, idézetek
 
Hallgasd meg!
 
Rendezvények
 
Csak egy szót!
A regisztrált látogatók, miután beléptek az oldalra, itt cseveghetnek egymással.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan