Verselő - Szerelmes vers. Születésnapi, névnapi vers. Idézetek, sms szövegek, aforizmák, mp3, könyv kiadó.
Friss
 
Vers-témakörök
 
Vers-korszakok
 
Kötetek
 
Költők
 
Látogatások
Indulás: 2005-01-05
 
K.A.T.

Mit is mondhatnék én, Komáromi János (koma)? Verseket írok és nagy öröm számomra, hogy kiváló zenészek az én munkáimat választották arra, hogy feldíszítsék őket muzsikájuk csodálatos hangjaival. Most néhány szóban és képben bemutatom a fiúkat. Nem személyes ismeretség, hanem a szerencsés véletlen volt, ami összehozta a szavakat a hangokkal. Remélem sokak örömére. Nekem nagy boldogság ez!

K.A.T. - Koma Alkalmi Társulat (2006)

A nevet a csapat választotta magának, mert ez a formáció (Papp Róbert elmondása szerint): Komáromi János verseinek megzenésítésére alakult alkalmi társulat. Én most kicsit zavarban vagyok, de ha ez a név magyarázata, akkor nem tehetek mást, mint hogy elmondom.

Így hárman csak a megzenésített versek miatt játszanak együtt. Mind a hárman kalocsaiak és a zene, az alkotás szeretete hozta össze Őket.

Papp R. zenéit Szalai I (gitár),Tóth V.(gitár,hegedű) és Papp R.(furulya) adja elő.

Papp Róbert és Szalai István egy éve kezdtek együtt játszani, verseket megzenésíteni. Szalai István mintegy fél éve találkozott össze a zene útjain Tóth Viktorral és azóta együtt játszanak, leginkább latinos, instrumentális muzsikát.

Fotók


Papp Róbert


40 éves tanító,3 gyermek büszke édesapja. A zene, a vers szeretete már régi dolog, de a zeneszerzés meglehetősen friss, hiszen alig több, mint egy éve kezdett komolyan foglalkozni ezzel. Először felnőtteknek szóló versekkel foglalkozott, de gyorsan a gyermek versek felé fordult az érdeklődése. Ebben nem kis része volt Zsófi lányának, aki a dalokat énekelte. A dalokat Szalai Istvánnal együtt hangszerelték és játszották fel.

Nagy szenvedélye az inka kultúra, a dél-amerikai zene és a tűzzománc készítés. Nagy álma, hogy eljusson Ecuadorba,Peruba és Bolíviába és saját zenekarával dél-amerikai muzsikát játsszon.

Önmaga is ír verseket. Leginkább a gyerekek számára és természetesen nagyon sok verse dalalmot is kapott, vagy már azzal született. Ezekből a versekből, dalokból hallgatható meg jónéhány Cerka-firka című honlapján.

Fotók


Szalai István


21 éves szakácsként dolgozik és mellette iskolába jár. Hegedülni tanult, 5 éve gitározik és a szintetizátor használata sem idegen számára.

Minden zenei stílusirányzat iránt fogékony. Ez a sokrétű tudás színesebbé, teljesebbé teszi a megzenésített versek hangzását.
Papp Róberttel egy éve kezdtek el verseket megzenésíteni és fél éve Tóth Viktorral játszik együtt és hétvégenként klubokban lépnek.

Fotók


Tóth Viktor


20 éves tanuló, hegedűn és gitáron játszik, zenetudását autodidakta módon szerezte. A zene szeretete a kitartó gyakorlással együtt eredményezte, hogy ma már másokat is segíteni tud a hangszeres játéktudás megszerzésében. Játszik a Szent Imre plébánia zenekarában.

Hegedű játékának hangjai hol lebegve emelik fel a hallgatót, hol fájdalommal töltik el, míg máskor felhőtlen vidámságot sugároznak.
Szalai Istvánnal fél éve játszanak együtt és hétvégenként klubokban lépnek fel. A műsor elsősorban a kedvenc latinos stílus instrumentális dalaiból áll.
Nagy vágya, hogy zenetanárként dolgozzon a jövőben.

Fotók

Hallgasd meg a megzenésített verseket!

Első oldal

Második oldal

szerelmes vers, szenvedélyes vers, vágy vers, születésnapi vers, névnapi vers, szülinapi vers,karácsonyi vers, köszöntő vers, vers lap hu, születésnap vers, halloween vers, szerelem vers, vers idézetek, őszi vers, halál vers, vicces vers, halottak napja vers, sms vers, sex vers, vers születésnapra, karácsony vers, a vers születése, szerelmes vers fórum, magyar vers, vers idézet, barátság vers, névnap vers, évforduló vers, vers fórum, névnapra vers, illusion vers, szomorú vers, születésnapi vers, november vers, mindenszentek vers, vers születése, halottak napi vers, házassági évforduló vers, baba vers, vers kereső, téli vers, tavaszi vers, nyári vers, vers mp3, barát vers, gyerek vers, alkalmi vers, búcsúztató vers, köszöntő, vers és próza, vers vagy próza, a vers, vers és prózamondó, csillag vers, szivárvány vers, nomád vers, szabadság vers, hit vers, lovas vers, szex vers, lovaglás vers, emlék vers, megzenésített vers, hangos vers, szavalat, hallgatható vers, elmondott vers, emlék vers, természet vers, hajnal, alkonyat, mosoly vers, szív vers, lélek vers, szonett, szonettek, szülinapi vers, születés vers,élet vers, újjászületés vers, semmi vers, végtelen vers, játék vers, dal, dalos vers, vers link, vers linkek, költők, amatőr költő, versmondó, verselő, versolvasó, amatőr vers, szép vers, játékos vers, megzenésített vers, énekelt vers, mondóka, aforizma, haiku, aforizmák, haikuk, gondolatok, napi gondolat, csók vers, érintés vers, simogatás vers, csókollak, szeretkezés vers, melankólia vers, melankólikus vers, benyomások vers, misztikus vers, misztika, ezoterikus vers, ezoterika, sámán vers, varázsló vers, varázslat, tűz vers, eső vers, vihar vers, tánc vers, rímes vers, rímek, séta vers, sétáló vers, futó vers, futás vers, gyermek vers, játékos vers, nosztalgia vers, emlék vers, álom vers, álmodás vers, érzelem vers, érzelmes vers, érzelmi vers, ajándék vers, ingyen vers, ingyenes versers, versek ingyen, szabad vers, magány vers, magányos vers, szabadság vers, remény vers, szeretet vers, éjszakai vers, Nap vers, nap vers, Hold vers, hold vers, nyugalom vers, nyugodt vers, csendes vers, boldog vers, boldogság vers, öröm vers, elmúlás vers, mindenség vers, egyetlen vers, üzenet vers, könny vers, éj vers, éjszaka vers, éji vers, amatőr költészet, költemény, amatőr költemény, friss versek, mai vers, befejezendő vers, befejezhető vers, vers játék, verses játék, köszönet vers, szikkadó vers, mosolyodért, évforduló vers, 2004 vers, 2005 vers, fohász vers, montázs vers, pár szóban, néhány szóban, tűnődés vers, tünődés vers, vergődés vers, világunk, versek a világról, próféta vers, kortárs irodalom, kortárs vers, magyar irodalom, amatőr irodalom, prózák, gondolat szilánkok, hangos vers

 
Prózák és egyebek
 
Napi gondolatok, idézetek
 
Hallgasd meg!
 
Rendezvények
 
Csak egy szót!
A regisztrált látogatók, miután beléptek az oldalra, itt cseveghetnek egymással.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Adventi készülõdés a Mesetárban! Hamarosan meglepetések várnak! Gyere te is!    *****    AMWAY termékek elérhetõ áron! 5.333 Ft egyszeri ajándék kupon! Munkalehetõség! Regisztrálj még ma! AMWAY December. AKCIÓ    *****    AMWAY AKCIÓ! Csatlakozz hozzám és egyszeri 5.333 Ft os kuponban részesülsz! Munkalehetõség! AMWAY termékek elérhetõ áron    *****    Anime, manga, videojátékok, könyvek, japán és holland kultúra. Ha ezek mind érdekelnek, látogass el az oldalamra.    *****    35 éves a világ egyik legnagyszerûbb játéka, a Super Mario Bros. 3! Ennek alkalmából írtam egy retrospektív cikket.    *****    Megújultunk! Új köntösben a Mesetár! Gyere, és nézz be hozzánk!    *****    A legfrissebb információk a frissen megjelent Super Mario Bros. Wonder-rõl, de szinte mindegyik Mario játék jelen van.    *****    A legfrissebb információk a két kiváló japán énekesnõrõl Hayashibara Megumi-ról, Okui Masami-ról és saját projektjeikrõl    *****    Kritika a 13 év után visszatért Nox legújabb albumáról, a Fõnixrõl.    *****    farkasmetal--Lakatos munka- Haidekker kerítés- Haidekker kapu-farkasmetal- Lakatosmunka- Kerítés-Épületlakatos-    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell nézni.Nézz bele Te is ebbe a csodás tükörbe! Szeretettel várlak.    *****    A legfrissebb információk az új Haikyuu!! movie-ról itt olvasható! Anime Odyssey!    *****    Ha neked is bejött az F-Zero 99, de túl sok nehézséget okoz, itt olvashatsz néhány tippet és trükköt, hogy jobban menjen    *****    A manga alapján a Migi to Dali ígérkezik a 2023 õszi szezon legrejtélyesebb animéjének. Érdemes lesz megnézni.    *****    Közel 20 év után visszatért az F-Zero sorozat. És micsoda visszatérés volt! Olvass róla itt.    *****    Mindenkinek kedvezõ árakkal, születési horoszkóp, párkapcsolati elemzés, gyermek és gyermektervezési horoszkóp! Kattints    *****    A Super Mario Bros. Movie az idei év egyik legjövedelmezõbb animációja. De vajon annyira jó is? Olvass róla itt.    *****    A Gran Turismo azon filmadaptációk közé tartozik, amit érdemes megnézni. Olvass róla a Gaming Haven-en!    *****    A most õsszel érkezõ Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai. ígéretes animének tûnik. A négy testvérrõl bemutatót itt olvashatsz.    *****    RITA-ORA.NET / Megnyílt Magyarország egyetlen Rita Ora rajongói oldala! Látogass el hozzánk és olvasd el a friss híreket